„„Azzá kell válni, nem megjátszani”
Színész, akinek az ihlető partnere a vizek világa
Bánhidy László 1906. március 11-én született Szatmárnémetiben. Az anyakönyvben még Mudris László néven szerepel, családi nevét apja változtatta meg 1908-ban.
A család a Vajay utcában lakott, a szülőház ma is áll.
Édesapja idős Bánhidi Antal (1876-1940) kataszteri mérnök, édesanyja Nagy Teréz (Jászárokszállás, 1877-?) tanárnő volt a Református Leánygimnáziumban.
Idős Bánhidi Antal műszaki tanácsosnak öt fia volt: Elek, Antal (gépészmérnök, repülőgép-tervező), László (színész), Andor (festőművész, grafikus) és Pál.
A Bánhidy fiúkat a Református Főgimnáziumban képezték és készítették fel az életre.
Bánhidy László tíz éves, amikor a gimnáziumi éveket elkezdi az 1916-1917-os tanévben.
Osztályzatai jók és jelesek. Elsősorban vallásból, természetrajzból és egyházi énekből voltak kiváló jegyei. A Református Főgimnáziumban találjuk az 1917-1918-as tanévben is, itt már
osztálytársa, majdani kollégája Mester Tibor, osztálytársai még Kiss Bertalan (lelkész, híres szónok, országgyűlési képviselő), Szűcs Kálmán (Krémer Manci első férje, színházi tervező).
Ugyanez a társaság együtt végzi a gimnáziumot az 1923-1924-es tanévben.
„Szüleimmel Szatmárban meglehetősen nehéz körülmények között éltünk. Béreltünk egy aprócska kertet egy sásos tó partján. A vége pont a tóparton volt. Aztán egy reggel, amikor mentem édesanyámmal kapálni, egy fiúra figyeltem fel, aki igencsak szaporázta a lépteit kifelé a kertünkből. Egyik kezében szatyor, a másikban ostorféle volt. Legalábbis annak néztem. Utánaszaladtam, azt hittem, hogy kiskertünket dézsmálta. Aztán kiderült, hogy
a szatyorban nem krumpli, hanem hal volt. Szinte sírva kérte, hogy máskor is horgászhasson a mi telkünkön. Én cserébe csak annyit kértem, másnap reggelre hozzon nekem is botot.
Hozott. A nyele akácvessző, a zsinórja cérna, pedzőnek egy dugó, a végén tűből hajlított horog. A csali meg kenyérbél volt. Így hát másnap reggel már én is ott ültem a parton, s fogtuk a halat. Persze nem passzióból. A fiúnak minden nap haza kellett vinnie az
ebédrevalót.” emlékezik Bánhidy László.
„Életem legszebb emlékei a vizek partjához és a vízen élő emberekhez, történeteikhez kötődnek” – vallotta egy másik alkalommal. Nagy szerelme a horgászat. Sokszor kint maradt
a forgatás idején éjszakára is, a szabad levegő és a víz közelsége miatt. Megannyi horgásztörténetet ismert, mindent tudott a halászléről, a halsütésről, a halételekről.
A horgásztudományának alapjait szülővárosában, a Szamos-partján rakta le.
„Siheder koromban iskola után a Szamosra, a „Jelinek strandra” jártunk fürödni. A végében egy sűrű szederindával benőtt terület volt. Oda járt horgászni Zottya, a falu bolondja, aki horgászni és sakkozni igencsak tudott. (…) Egész télen sodortam édesanyámtól elcsent selyem cérnából a zsinórt, ahogy Zottyától láttam. (…) A jó horog készítésének tudományát egy patkószegverő cigánytól tanultam. Vasvágó ollóval nyisszantottam a kasza éléből. (…)
Az aztán csak a jó szerszám! (…) Halban bőséges időszak volt az, akkoriban nem szennyezték még az üzemek a folyók vizét.”
A természet, az állatvilág iránti szeretete az első pillanattól megmutatkozott. Istenhite arra ösztönözte, hogy a templomi szószéken is beszéljen róla, ezért a gimnázium első éveiben
teológiára készült. Ezt megelőzően, gimnazista korában, belekeveredett egy olyan kalandba, ami élete végéig elkísérte: a szülővárosa műkedvelő színészeinek munkájába. Anekdoták
szerint nem akart színész lenni és nem érdekelte a színház. A dokumentumok azonban másról mesélnek.
Mint műkedvelő színész számtalan alkalommal fellépett a Katolikus Karitász kulturális rendezvényein a Cecil Egyesület székházában. Voltak a Karitásznak olyan rendezvényei is, amelyek tiszta jövedelméből a külföldön, pontosabban Magyarországon tanuló
szatmári diákokat támogattak. Ilyen jellegű támogatásra mindkét Budapesten tanuló színészpalánta rászorult: Bánhidy László és Mester Tibor is. Legyen erre példa egy 1926. január. 3-án rendezett előadás, ahol szavalataikkal könnyekig meghatották a
közönséget, írja a Szabad Szó katolikus hetilap.
A Karitász-előadásokon együtt szerepelt Dsida Jenővel (1907-1938), boldog Scheffler Jánossal (1887-1952), Hoffmann Ferenc (1873-1945) zeneszerző-karmesterrel, Pakocs Károly (1892-1966) pap-költővel.
Bánhidy Lászlót már felvették a református teológiára – ahol a keresztapja volt az igazgató – majd 1925-ben felvételt nyert az Országos Királyi Magyar Színművészeti Akadémiára, ahol Hevesi Sándor rendezést tanított. Évfolyamtársa többek között a
bánffyhunyadi születésű Balázs Samu. 1928-ban szerzett oklevelet. A Nemzeti Színház egykori igazgatója, Hevesi Sándor volt a mentora.
Magyarországon telepedett le. Még az Akadémia növendékeként, aztán, mint okleveles színész is vissza-visszatért a szülővárosába a Karitászhoz egy-egy jótékonysági est alkalmával, vagy az itt játszó
színtársulat meghívásának eleget téve. Például 1926 decemberében, még akadémiai hallgató, amikor Földes Mihály szatmárnémeti igazgató meghívta. Karácsony és Szilveszter napja
között szerepelt több alkalommal. Vándor Kálmán (1898-1949): Doktor Nicodemos című tragikomédiájában játszotta a címszerepet, „tapsot, virágot, lelkes hurrát aratott.” – írja az újság.
1930. december 7-én, mint színész és mint rendező közreműködött az egyik művészi est színpadra állításában.
1943. augusztus 26-án a Tábori Színház tagjaként vendégszerepelt Delly Ferenccel, Fogarassy Máriával, Hamvay Lucyval, Oláh Ferenccel, Rátkai Mártonnal, Schlenker Évával és Udvardy Tiborral. Ez volt az utolsó fellépése szülővárosában.
Tekintsük át Bánhidy László pályájának néhány állomását.
1929-30-ban az Országos Kamara Színházban kezdte pályáját. A társulat pápai vendégszereplése alkalmával a Pápa és Vidéke 1929. március 10. számában így ír Drégely Gábor A kisasszony férje c. vígjátékról: „A darabnak külön élménye Gáthy Pál, akinek
szerepében Bánhidy László egy eddig színpadon ismeretlen magyar alakot oly briliánsán alakított, aki örökké feledhetetlen lesz azok előtt, akik e darabot végignézték.”
1931-32-es évadra Hevesi Sándor tovább küldte Kassára, Iván Sándor társulatához.
Marcell Pagnol: Topáz című szatíra kassai bemutatójáról így ír a Prágai Magyar Hírlap 1931. szeptember 19-én: „A bemutatónak különösebb értéket adott, hogy Vámos Sári és Bánhidy László személyében a prózai együttes két új tagja mutatkozott be (…) Bánhidy László, aki egyébként az előadást is rendezte, a darab címszerepében nyújtott teljes értékű színészi munkát, amely leegyszerűsített eszközeivel, a figura karakterének a legapróbb
nüanszokig való kidolgozásával tökéletesen adta vissza az ügyefogyott tanár alakját. Volt valami oroszos mellékíz a Bánhidy László játékában, ami talán még fokozta a figura életét és
őszinte, nagy sikert hozott a bemutatkozó tehetséges fiatal színésznek. Ugyanezt mondhatjuk el rendezéséről is, amely elgondolásában és eszközeiben egészen modern, hatásos, jó munka
volt.”
A zseniális rendező Horváth Árpád, amikor egy fél évre Kolozsvárra ment, magával vitte Bánhidy Lászlót is, ahol „szerepválasztási jogom is volt”, emlékszik a művész. 1931-től különböző társulatokban játszott Ungváron, Beregszászon és Munkácson.
Ungváron például Juhász Árpád társulatának a tagja. Bánhidy, 1932 októberében mutatkozott be a város közönségének Anday Ernő, Porcelán című játékában.
Budapestre visszatérve Hevesi Sándor már a Magyar Színház főrendezője. Itt, mint fellépti-díjas színész Hevesi összes rendezéseiben szerepelt.
Szabó Pál és Sinka István munkatársa volt egy különleges vállalkozásban, ahol népmeséket, népballadákat, néptáncokat, népdalokat adtak elő. Bánhidy László rendezésében
került színre egy nagyszabású, közel egyórás betlehemes játék, amelyben az Öreget Bihari József játszotta zseniálisan.
1934-37 között a Bethlen téri színház tagjaként együtt játszott Csortos Gyulával, Fedák Sárival, Feleki Kamillal, Gellért Lajossal, Gózon Gyulával, Greguss Zoltánnal, Kiss Manyival, Makay Margittal, Sulyok Máriával, Titkos Ilonával és további nagy színésszel.
1937. január l0-én kezdte meg működését a Független Színpad munkaközössége, amelynek tagja volt Bánhidy László mellett Ascher Oszkár, Gábor Miklós, Hont Ferenc, Major Tamás, Makláry János, Várkonyi Zoltán.
1938-ban szerepelt először mozifilmben, a Pillanatnyi pénzzavar című mozgóképben. 1939-40-ben a Belvárosi Színház művésze. 1941-42-ben Miskolcon, 1942-44-ben a Vidám Színpadon, 1944-45 Nemzeti Színházban, 1944-ben a Madách Színházban játszik.
A felívelő pályát megtörte egy személyes dráma, ugyanis Budapest ostroma alkalmával találat érte a lakását. Makláry Zoltán kollégája felajánlotta a tanyáját, így lett Bánhidy László gazdasági cseléd a
tanyán. Amikor Makláry eladta a tanyát, Bánhidy családja beköltözött Piliscsabára egy kis vályogházba, ott is gazdasági cselédként és favágóként dolgozott. Megművelte a feleségével
a konyhakertet. A zöldségeikkel kiállítási díjakat nyertek.
1949-51 között Simon Zsuzsa hívására a Belvárosi Színházban szocialista-realista darabokban játszott. 1951-57-ben a Magyar Néphadsereg Színház tagja, ami később visszakapta eredeti nevét, újból Vígszínház lett. Ismét Simon Zsuzsa hívásának tett eleget,
1957-60 között, amikor a Petőfi Színház, majd1960-63 között a Jókai Színház tagja. A Jókai és Petőfi Színházból jött létre a Thália Színház, ennek1963-66 között volt a művésze.
Az 1965-66-os évadban az Irodalmi Színpad a munkahelye. 1966-ban nyugdíjazták.
1983-ig nem játszott, ekkor a Pesti Színházban lépett fel.
„Általában munkás- és parasztfigurákat keltett életre, a sematikus jellemből is hús-vér alakot formált.” – írja a MSzL. Célja az volt, hogy a néző ne vegye észre, hogy ő színész, „azzá kell válni, nem megjátszani.”, vallotta.
Szerepei elvárásai szerint megtanult szegecselni, hegeszteni, traktort vezetni, mert a színésznek azzá kell válnia, akit játszik. Ha nem szakszerűek a mozdulatai, a melós nézi a filmet „elkezd röhögni: ni a hülye színész!”.
Tehetsége, erős karaktere nélkülözhetetlenné vált a színpad, a film, a tévé és a rádió számára.
1952-től a haláláig élt a XIII. kerületben, a Szent István körút 22. szám alatt.
1984. november 11-én halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik feleségével,
Erzsébettel és fiával. Unokája, Hopp Zsuzsa gondozza a sírt.
1969-1970 telén a Kossuth Rádió folytatásokban közvetítette az Ember a vízben című életregényét. Azóta többnyire csend volt körülötte. 2010-ben a család emléktáblát helyezett el azon az épületen, ahol a művész Budapesten lakott. Bessenyei Gedő István a Harag György Társulat igazgatója színházi bérletet nevezett el Bánhidy Lászlóról.
2022-ben Antal István kezdeményezésére az Ady Endre Társaság a művész szatmárnémeti szülőházán Török Túri Tibor szobrászművész tervezte emléktáblát helyez el.
Nem tartozott a kommunista rendszer kegyeit élvező színészek közé. Mi több, 1945 után népellenes bűntettel vádolták meg, ami igazából zsidóellenességet fedett akkor. Az alaptalan vádaskodás abból származott, hogy Bánhidynak egy Kádár Lajos darabban
(Ártatlanok) valóban antiszemita szöveget kellett elmondania a színpadon. A színészt a bíróság aztán felmentette két társával együtt, mondván: „csak szavalták mások szövegeit”.
1980-ban Bujtor Istvánnak mondta egy beszélgetés alkalmával: „Én akkor fogok megnyugodni, amikor már a filmet levetítették, hogy az emberekben tudtam-e támasztani jó gondolatokat, vagy jó kérdéseket.”
A Tüskevár című filmben találkozott a vizeket ismerő és szenvedélyesen szerető színész azzal a világgal, amelyben leginkább otthon érezte magát. A Tüskevárban a természet
volt az Ő ihlető partnere. A film bejárta a világot. „Nem is olyan régen Olaszországban forgattam egy filmet. Az utcán gyerekek szaladtak oda hozzám, s kiabálták: Mátulá! Mátulá!
Nagyon örültem, hogy ezek a tőlünk távol élő emberek is bepillanthattak egy kicsit természeti szépségekben gazdag hazánkba, megismerhették a Kis-Balaton csodálatos világát.” – mesélte a művész Zombori Attilának.
Bánhidy László első filmszerepét 1938-ban kapta. A filmszerepek végigkísérték egész életét. Már idős színész, amikor megjelennek a tévéfilmek. 1959 és 1984 között 45 tévéfilmben játszott, közöttük pedig nagyon sok a sorozat. Szinte elképzelhetetlen volt magyar film nélküle. Mintha nem is színpadi színész lett volna, 79 játékfilmben szerepelt, a televíziós filmekkel együtt több mint 160 alkotás őrzi a jeles karakterszínész alakját. Ez a tekintélyt parancsoló szám filmszínészek esetében is figyelemre méltó.
Sokat elárul Bánhidy Lászlóról az is, hogy kik vállaltak közös munkát a művésszel.
Íme néhány személyiség a hosszú sorból: Barsi Béla, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Fejes Teri, Gábor Miklós, Hegyi Barnabás, Kálmán György, Kiss Ferenc, ifj. Latabár Árpád, Major
Tamás, Mensáros László, Molnár Tibor, Páger Antal, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre, Szemere Vera, Szinetár Miklós, Szirtes Ádám, Várkonyi Zoltán.
Bánhidy László szeretetre éhes ember volt, de adni is tudott. Nagyon szerette a gyermekeket.
„El kell egyszer jutni addig, hogy az ember, ember legyen, mert amíg nincs ember, addig nincs színész. (…) Ember próbálok lenni, de nem mindég sikerül”.
Borbás Lajosné, a művész lánya szerint Bánhidy László nagyon jó apa volt, rengeteget foglalkozott gyerekeivel. „Ha kórházban voltam, oda édesapám jött, az iskolában mindig ő volt a szülői értekezleteken.”
Csirák Csaba
.
