Szándéknyilatkozat

Az Ady Endre Társaságot nemcsak az igazmondás fogja jellemezni, mert elsőrendű feladatunknak tekintjük az igazunk érvényesítését is. Kerüljük a fölösleges harcokat, de a velünk egy húron pendülőket doboljuk össze a küzdelemhez!

Hisszük, hogy a név kötelez!

Erre esküszünk!

Előbbiek szellemében fogalmazzuk meg célkitűzéseinket.

– pénzalap megteremtése kulturális célokra,

– a városi értelmiség és a vidéki értelmiség szélesebb körű együttműködésének ösztönzése,

– vidéki irodalmi estek szervezése,

– vidéki színházi előadások létrehozása,

– néprajzi táborok szervezése,

– könyvkiadás,

– újságkiadás,

– jótékonysági gálaestek szervezése.

Az Ady Endre Társaság szembeszáll minden olyan törekvéssel, amely az embereket, a magyarságot mint lelketlen tömeget kezeli.

„Az ember isteni jegyeket visel a homlokán, rá kell nevelni, hogy értelmes lény módjára, úrként viselkedjék, használja eszét és akaratát, legyen a dolgokról, eseményekről, a felvetett gondolatokról és kérdésekről önálló véleménye és legyen bátorsága az állásfoglalásokra.”

Márton Áron, Erdély püspöke

„A »magyar«-ság lelki probléma A végtelen pusztában és lehetőségeiben vagy az erdélyi fennsíkon, vagy ott, ahol történelmi élete folyamán az az embercsoport, amely tegnap és ma »magyar«, megoldandó feladatot kapott vagy látott, és erre a feladatra ömlött ki lelkének egész tartalma sajátosan (és egészen másképpen, mintha ép­pen más feladatot nyert volna). Ha tehát ezer esztendőn keresztül egy bizonyos alapmagatartás mai napig nem módosult, vagy legalább ész­revehetően nem változott, az nem a pusztai lélek változhatat­lanságát jelenti, hanem azt mutatja, hogy az elvégzendő feladat nagyjából ma is ugyanaz, amilyen eredetileg azt a bizonyos lelki magatartást szük­ségessé tette.”

„A magyar hagyományokra, a magyar értékekre már nemcsak a magyarságnak van mérhetetlenül nagy szüksége, hanem az egész kereszténységnek. Ezért változóban van a világ nemzeteinek a viszonya a ma­gyar nemzethez. Miképpen?

Segítségünket kérik egy nagy küzdelemben… Küzdenek egy nagy veszedelemben, méltó választ szeretnének adni egy nagy fenyege­tésre… Nem volt még ennél nagyobb veszedelem… Beszélnek már bizony a német nemzethalál fenyegetéséről is, de a franciáéról is, az angoléról is. Fogynak, öregszenek az európai nemzetek, és lelkiismeretes gondolkozóik már sejtik, hogy csak akkor menekülhetnek meg, ha visszafor­dul­nak a régi éltető ha­gyo­mányokhoz, a szent hagyomá­nyok­hoz.

Milyen éltető, szent hagyományokra gondolnak? Azokra bizony, amelyeket a jövendő számára a Szent Korona mentett át, amelyekhez ezért a magyar nemzet segítségével térhetnek vissza.

Nemcsak én mondom, mondják ezt bizony német, angol, francia ha­gyományhívő politikusok is, leghangosabban talán a Szatmárnémeti környékén felnőtt és Németországba visszatelepült öreg svábok.

Bíznak tehát a még feléleszthető magyar hagyományokban, és cso­dákat mondanak… Olyanokat mondanak, hogy a magyar történelem misztéri­umjáték. És hogy számít bizony, nagyon sokat számít, hogy Európa népei miképpen válnak részesévé ennek a misztériumjátéknak… És olyanokat mondanak, hogy már Dante meg­mond­ta…

Mit mondott Alighieri Dante a XIV. század elején? Egy nagy veszedelemre hívta fel a figyelmet, mégpedig igen hatásosan. (Nemcsak ő látta a keresztény világot fenyegető veszedelmet, és beszéltek róla az ő fellépése előtt is, de ő figyelmeztetett rá leghatásosabban.)

Arra figyelmeztette a keresztény világot az Isteni színjátékban, hogy a valódi hűség, az Istent megille­tő hűség az uralkodóknak feltétel nélkül járó hűséggé silányul, és ezzel a királyi udvarokba beköltözik a „legkártékonyabb” fé­lelem… A félelem, amely maga köré vonzza a szolga­ságot.

Az uralkodó a jövendőben – figyelmezteti kortársait Dante – már nem Isten akaratának méltó közvetítője, hanem olyan szánandó ember, akinek legfőbb uralkodói célja eléggé szégyen­letes, mert nem más, mint a hatalom megtartása és növelése.

Bizony a későbbi korok machiavellista uralkodóját jövendölte meg Dante. És kiáltotta: védekezz, keresztény világ a jövendő alkalmatlan és méltatlan uralkodóinak, vezető politikusainak zsarnokságától.

A Dante vészkiáltására minden öntudatos európai nemzet meg­pró­bált válaszolni… Megkezdődött a küzdelem a legveszedelmesebb ural­ko­dói törekvéseket ellensúlyozni képes alkotmányért.

De a nagy kihívásra a magyar válasz volt a legmél­tóbb… A magyar vá­lasz a Szent Korona tana.

A korabeli magyarság hivatott képviselői ké­pesek voltak méltóképpen válaszolni a nagy kihí­vásra: „az elrejtőzött, sehol már fel nem található” szakrális király fel­ség­jogait (teljhatalmát) az „el nem rejtőzött, jelen­levő” és tisztelve tisz­telt szakrális személyre, a Szent Koronára ruházzák át… A ma­gyar társa­dalom tehát méltó­képpen megbecsülvén a szerves jogfej­lődés ered­ményeit, a Szent Ko­rona ál­tal ragaszkodni tudott a maga­sabb rendű hagyo­mányhoz, amely­nek lényege Isten akaratának komo­lyan vétele, a külde­téstudat komolyan vétele, a szakrális komolyan vé­tele…

Igen, éppen azáltal, hogy a Szent Korona a szakrális király jog­utódja, a Szent Korona tana tulajdon­képpen átmenti a későbbi kor­szakokba a szakrális királyság korának nagy eszményeit, a szakrális királyság éltető, nemzetmentő és kereszténységmentő hagyományait. A Szent Ko­rona tanának talán ez a legnagyobb érdeme.

A mai veszedelem sokkal nagyobb, kimondhatatlanul rettenetesebb, mint az, amelyre annak idején Dante hívta fel a figyelmet…

Ma már bizony nemcsak magyarok néznek szembe a nemzethalál rémképével, hanem németek, franciák, ango­lok is… Folytathatnánk a felsorolást. De tudják jövőt féltő, saját nemzetük jövőjét és egész Európa jövőjét féltő politikusaik, hogy ha az idő »nem tolatik vissza a he­lyére«, a nemzethalál ellen nem tudnak küzdeni… Kizökkent idő = él­tető hagyományok eltűnése, a szakrális hierar­chia semmibevétele… És tudják, hogy a Szent Korona által átmentett és a Kárpát-medencében búvópatakként ma is jelenlevő hagyományok segítségével »a kizökkent idő helyretolható«.”

Feladatok:

Az Ady Endre Társaság döntéseit mindig e szellemiség fogja meghatározni.

De a magyar nyelv ápolása és védelme már nemcsak magyar nemzet ügye. Felfoghatatlan ez? Nem felfoghatatlan, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar nyelvtörténet méltó tanulmányozása nélkül az emberiség őstörténetének sok rejtélye megfejthetetlen marad.

Komoly kutatók munkái alapján mondhatjuk, hogy a magyar nyelv az egész kereszténység megbecsülendő öröksége.

Nemcsak azért, mert az ómagyar nyelvnek nagyon sok a rokona: etruszk, kelta nyelvek, szanszkrit, sumér, finnugor nyelvek, török stb., hanem mert a magyar nyelv ősisége, gazdagsága, különös rejtélyei – köztük az, hogy leglogikusabb a világ összes nyelvei közül – igazolják, hogy az ómagyar hosszú ideig lehetett egy erős – nyugalmát biztosítani képes – ókori állam (hosszú évszázadokig fennálló birodalom?) hivatalos – vagy egyik hivatalos – nyelve, azaz az állami és a hitélet meghatározó nyelve.

Más megközelítésben: az ómagyar nyelv minden bizonnyal azonos a szkíta birodalomnak hosszú ideig reménytelenül keresett hivatalos nyelvével. (És rokonai a szkí­tával rokon régi nyelvek, többek között az etruszk és a kelta.) De azt is meg­állapíthatjuk, hogy a történelem nagy drámai helyzeteiben a szkíta nép utódainak, illetve rokonainak nagyon nagy része nyelvet cserélt… Akik közülük e ténynek még tu­datában vannak, ragaszkodnának most már ősi nyelvükhöz, éleszt­getvén azt.

Kiss Dénes nyelvünknek különös titkaira hívja fel a figyelmet:

– „A magyar nyelv úgy viselkedik sok vonatkozásban, mint a föld ré­tegei, az előke­rülő leletekből szinte a teljes emberi, természeti, műve­lődési stb. viszonyokra lehet következtetni, még akkor is, ha azok cseréptöredékek, hiszen a törött darabok is összeilleszthetők. Ez is nyelvünk tanához tartozik.” Ugyanő azt sem tartja véletlennek, hogy „a számítógépet magyar ember [Neumann János] – magyar anya­nyel­vű gondolkodás nyomán! – találta föl, alkotta meg.”

– „…a szavak nem véletlenül jelentik azt, amit jelentenek, a mai jelentések ősi, eredendő gyökerét meg lehet találni a mai magyar nyelvünkben, amelyben benne van az ősi magyar nyelv is, amely végül is ezerévek alatt sem változott sokat. Ezt főként a másssalhangzók erős állandósága igazolja, bizonyítja.”

– A magyar nyelvben „benne van őstörténetünk »lenyomata«, bár nem úgy, miként a kövületekben az idők üzenetei, sőt, éppenhogy élőn!”

– „…a magyar nyelvre a valóság volt a legnagyobb hatással, és nyelvtanára, szerkezetének működésére is! Tehát a valóság eredendő emlékei alakultak át elvont fog~alommá! Ilyen a »fog« sza­vunk is, amely valóságosan fogást, megfogást, szorítást je­lent, noha csak megnevezzük. De hát amihez ragaszkodik, amit na­gyon magá­énak vall a magyar, ahhoz, mint a szólás sem véletlenül igazolja: »Fog­gal-körömmel ragaszkodik!« S bizony ebből vált el­vonttá a fo­gás, fogda, foglalkozás, sőt az elvont FOGALOM sza­vunk minden le-leágazása a fogadástól az összefoglalásig! Talán még százat is fel tud­nánk sorolni! De gondoljuk meg, tízezer években kell gondolkodni! Akkor a valóságot nevezte meg szükségszerűen az em­ber és csak ké­sőbb az elvont fogalmakat!”

Amit Kiss Dénes meggyőzően kifejt, arra felfigyeltek nyelvtörténész-elődei is, de nemcsak magyarok:

Sir John Bowring írja – és bizonnyal nem udvariasságból: „A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmá­nyozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást olyan korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.”

George Bernard Shaw egy interjúban így magyarázza meg azt különös megjegyzését, hogy neki „a sors nem adta meg azt a kegyet, hogy egy bizonyos, sokak által ismeretlen nyelven írhatott volna”:

„Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam ezt a nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól!) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására…”

A mai őstörténész vagy nyelvtörténész már könnyűszerrel bizonyíthatja a következőket is:

A magyar nyelv mint egy ókori birodalom állami és hitélete nyelvének utóda is tanulmányozható: az újkori magyar Biblia-fordításokban feltámadt, de az ómagyartól bizonnyal nem sokban különböző nyelv által. (Nagy rejtéllyel találkozunk. Nevezzük inkább csodának? A XIII. századi magyar nyelvemlékek oly kevéssé különböznek a mai magyar szövegektől, a XVI. századi Balassi Bálint költészete, Károli Biblia-fordítása pedig alig különbözik, hogy ki tudjuk számítani a magyar nyelv változási sebességét. A legnagyobb csoda éppen a magyar nyelv különös ellenállása a változásnak.)

Mi a Károli Gáspár és az újkor többi magyar Biblia-fordító­jának a tit­ka? Akármennyire meghökkentőnek tűn­ik, de a nyelvtörténész Ká­roli fordítását tanulmányozva arra döb­ben rá, hogy Károli a Bibliáénál régebbi nyelv­re fordította a Bibliát és nem fiatalabbra.

A ki­zökkent időt tolja helyre Károli: azon a nyelven, amelyre a Szentírást for­dítja, már a Biblia ószövetségi része meg­írása előtt lé­tezniük kellett hiteles szent­könyveknek. És ez a legnagyobb rej­télyek egyike.

A magyar nyelvtörténet tehát elsősorban arra figyelmeztet, hogy a magyar nyelv őse egy nagy eurázsiai birodalom, vagy másképpen fogalmazva: régi eurázsiai civilizáció állami és hitéletének hivatlos nyelve volt… E birodalomnak nem tudjuk elkészíteni a pontos térképét, határozottan állíthatjuk viszont, hogy e birodalomnak része a Kárpát-medence is, de részei – változó határokkal – mindazon területek, ahol szkíta-kelta-etruszk civilizáció kimutatható.

Megkérdőjelezői e megállapításnak általában azt mondják: hol vannak a régi magyar nyelvemlékek… Nyugodtan válaszolhatjuk – elsősorban az olasz Mario Alinei kutatásai alapján –, hogy a legrégebbi magyar nyelvemlékek közé tartoznak többek között az etruszk-magyarok nyelvemlékei.

(Ha bizonyossá válik, hogy az etruszk a magyar egyik ókori változata, akkor már nem középkori az első magyar nyelvemlék, hanem kétezer esztendővel korábbi… Közel tizenegy évszázad a távolság utolsó etruszk és legkorábbi magyar nyelvemlék között – írta Mario Alinei olasz nyelvtörténész, és nemcsak meggyőzően bizonyította, hogy „az etruszk a magyar nyelv archaikus változata”, de a megfejthetetlennek hitt etruszk nyelvemlékek nagy részét meg is fejtette a magyar nyelv segítségével.)

Újabban egyébként egyre többen döbbennek rá arra is, hogy a ma­gyar (az ómagyar, azaz a szkíta) a Kárpát-medence ősnyelve.

Grover S. Kranz Az európai nyelvek földrajzi kialakulása című könyvében két megdöbbentő kijelentést tesz: „A magyar nyelv ré­gisége meglepő lehet. Mezolitikus nyelvnek tartom, ami megelőzi a ne­olitikus bevándorlást.” Második: „az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád Magyar­or­szágról ered, és innen terjedt el ellenkező irányba.” És ez azt is je­len­ti, „hogy az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakor­latilag a magyar a legrégibb.”

b/ A magyar lélek értékeinek, sajátosságainak tanulmányozása, megismerése, megbecsülése és megbecsültetése

„Az a magyar lélek – írja Karácsony Sándor A magyar észjárás című könyvében, 1939-ben – , melynek nyelve grammatikailag elsődlegesen és leggyakrabban mellérendelő, minden életszerű megnyilvánulsásában az. A magyar föld a kis autonómiák klasszikus hazája. Sok ti­tok­­zatos ellentmondása megoldódik sorsunknak, ha úgy tekintjük, mint meg­annyi kivirágzását vagy törekvését egyazon elvnek: a mellé­ren­de­lésnek. A magyar lovagiasság is a mellérendelés elvé­nek egyik ilyen meg­nyil­vánu­lása. A magyar lélek a maga objektív szemléletében magával egyen­rangú­nak tartja a másik embert. An­nak fejében, hogy mégis csak ma­gát ismeri leg­jobban, magát érzi magához legközelebb állónak, mint­egy korrekció- vagy rekompen­zációképpen a másikat bi­zonyos szempont­ból magánál feljebb értékeli és túljogosítja. Nagyon kívánatos volna most ezt a lelki magatartást nem erénynek vagy bűn­nek tartani, hanem ténynek ven­ni. Nem »fo­gya­tékossági érzés« ez, de nem is »krisz­tusi szere­tetből fakadó felebaráti felelősség«. Nem balek, de nem is »nemes« érzésű, emelkedett gondolkozású, kiváló ember­példány ezért a magyar, hanem olyan, ami­lyen. Nemcsak a má­si­­kat tartja magával egyenrangúnak, hanem magát is egyenrangúnak tartja a másik mellett. Ezért van aztán, hogy »a jussát nem hagyja«. Ezért van, hogy »önérzetes«. Ezért feltűnő, hogy a magyar pa­raszt olyan »mél­­tóságteljes«, akárcsak egy arisztokrata. De ugyanezért van »ide­genimádata« is. (…) Ez a forma jó­nak-rossz­nak egyaránt lehet meg­nyilatkozási for­mája. Jelentősé­ge nem is abban rejlik, hogy a magyar élet általa jobbulhat meg, hanem ab­ban, hogy segítségével lehet inten­zívebb, őszin­tébb, magasabb rendű, tartalma­sabb, klasszi­kusabb, va­lóságosabb, igazabb, élet­sze­rűbb.”

Karácsony Sándor megfejtette a magyar lélek rejtélyeit, de számunkra szent misszió a magyar lélek gondozása.

Miképpen gondozhatjuk? Hogy e kérdésre méltóképpen válaszolhassunk, figyelembe kell vennünk, milyen körülmények között született és fejlődött a rejtélyes magyar lélek, azaz azt kell tudnunk, mi határozta meg a régi magyar életet.

Miképpen határozta meg a Szent Korona a régi magyar életet? – kérdezi Kocsis István a Magyarország Szent Koronája című könyvében.

„Mindenekelőtt egy oklevélre hívjuk fel a figyelmet, a világtörténelem talán legszebb oklevelére:

Zsig­mond ki­rály egy 1390. évi ok­le­vél­ben az ado­má­nyos­nak a ki­vá­ló ér­de­me­it ab­ban lát­ja, hogy „ab­ban az idő­ben, mi­kor fel­sé­günk mél­tó­sá­gá­nak gya­ra­pí­tá­sa vé­gett győ­zel­mes se­re­gé­vel Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re jött, Pé­ter comes az em­lí­tett Ma­gyar­or­szág ja­va és mél­tó­sá­ga ér­de­ké­ben a se­reg­nek hí­ven és ha­tal­ma­san el­len­áll­va, bir­to­ka­i­nak és ja­va­i­nak fel­gyúj­tá­sá­val és el­pusz­tí­tá­sá­val őszin­te és áll­ha­ta­tos hű­sé­ge mi­att, ame­lyet Ma­gyar­or­szág szent ko­ro­ná­ja iránt ta­nú­sí­tott, fé­le­lem nél­kül, ke­vés­sé igaz­sá­go­san igen nagy ká­ro­kat szen­ve­dett a mi kö­ve­tő­ink­től és ak­ko­ri hí­ve­ink­től”.

Fel tudjuk ezt mi fogni, a második ezredforduló emberei?

Igen, Zsig­mond ma­gyar ki­rály meg­ju­tal­maz­za Pé­ter comest, mert az a Szent Ko­ro­na iránt ta­nú­sí­tott áll­ha­ta­tos hű­sé­ge ál­tal ve­zé­rel­tet­ve, ak­kor kelt fel őel­le­ne, Zsig­mond ma­gyar ki­rály el­len, ami­kor ő ma­gyar ki­rály lé­té­re szem­be­for­dult a Szent Ko­ro­ná­val. Zsig­mond ez ok­le­ve­lé­ben nem ke­ve­seb­bet tesz, mint azt, hogy szem­be­ál­lít­ja a Szent Ko­ro­na irán­ti hű­sé­get a tör­vény­sér­tő ki­rály­hoz va­ló hű­ség­gel, s ez­zel nem­csak el­vá­laszt­ja a Szent Ko­ro­nát ön­ma­gá­tól mint ki­rály­tól, de hi­tet tesz amel­lett, hogy a Szent Ko­ro­na az a fő­ha­ta­lom, amely­nek a ki­rály csak az­zal a fel­té­tel­lel ré­sze­se, ha nem for­dul szem­be „Ma­gyar­or­szág ja­vá­val és mél­tó­sá­gá­val.”

Zsig­mond ado­mány­le­ve­lében el­is­me­ri, hogy a Szent Ko­ro­na a közjogban a király fölöttese. Mi a titka a Szent Korona és Zsigmond király viszo­nyának? Miért viselkedett így Zsigmond?

Zsigmond már tudta, mi a Szent Korona misztériuma és tana.

A Szent Korona tana megőrző erejévé vált a magyar alkotmány­nak, a magyar álla­miságnak, meg­határozójává a magyar közjogfejlődésnek, de jelentősége nem akkor volt a leg­nagyobb, amikor a magyar nemzet jólét­ben és biztonság­ban élt, hanem akkor, amikor nehéz helyzetekbe került. Történelme legnehezebb helyze­tein a Szent Ko­rona segítsé­gével lett úrrá a magyar nemzet… Megteremtője volt a nemzeti egy­ségnek a magyar történe­lem legne­he­zebb, legdrámaibb helyzetei­ben. Felfoghatatlan ennek a jelentősége, s ma már szinte hihetetlen, hogy a Szent Koronának köszönhetően a nemzeti egység mindannyiszor helyreállt, amikor a szét­húzás végzetes lehetett volna.

Mint min­den tör­té­ne­lem­mel (sok száz éves ke­mény köz­jo­gi küz­del­mek­kel) iga­zolt tan, esz­me, a Szent­ko­ro­na-tan ki­vált­ja az el­len­fél el­is­me­ré­sét is; az el­len­fél is el­is­me­ri nagy­sze­rű­sé­gét és le­győz­he­tet­len­sé­gét, és el­bi­zony­ta­la­no­dik, ha harc­ra szán­ja el ma­gát el­le­ne: ezért van az, hogy csak ak­kor gyön­gül meg, vá­lik le­győz­he­tő­vé, ha vé­dett­jei (ez eset­ben tag­jai) cser­benhagy­ják.

Mivelhogy a Szent Ko­ro­na a min­denko­ri po­li­ti­kai nem­zet szá­má­ra, a Szent Ko­ro­na tag­jai szá­má­ra el­ső­sor­ban a sza­bad­ság­jo­go­kat, a mél­tá­nyossá­got, il­let­ve a jog­biz­ton­sá­got je­len­tette, a Szent Ko­ro­na or­szá­gainak sza­bad pol­gá­rai ter­mé­szet­sze­rű­en övez­ték há­lá­val, sze­re­tettel, tisz­te­lettel. Tisz­tel­ve sze­rették mind­azok, akik a tör­vé­nyek, az al­kot­mány meg­tar­tá­sát nem érez­ték ter­hes­nek, fél­ve tisz­tel­ték azok, akik a tör­vé­nye­ket csak kény­sze­rű­ség­ből tar­tották meg. És emlékeztetünk itt arra is, hogy a ré­gi ko­rok­ban azért volt sok a tör­vény­tisz­te­lő em­ber a Szent Ko­ro­na or­szá­ga­i­ban, mert a Szentko­ro­na-tan nem az alatt­va­lói tu­da­tot, ha­nem a Szentkorona-tagság köz­jogi fo­galma megha­tározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltó­ságteljes ma­ga­tar­tás kultuszát erősítette: mert az országlakosi magatar­tásban a me­l­lérendelés és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segí­tette elő. S ez ellen mit tehetett egy törvénysértő király? Megparan­csol­hatta volna a Szent Korona tagjainak, hogy semmisítsék meg a lel­­küket?

Nem­csak szé­pen vall Ka­rá­csony Sán­dor a Szent­ko­ro­na-tan­ról a ma­gyar ész­já­rás­ról szó­ló köny­vé­ben, ha­nem ki is fej­ti – anél­kül, hogy tisz­táz­ná ma­gá­ban, mit is fejt ki oly ­hi­te­le­sen – a Szent­ko­ro­na-tag­ság köz­jo­gi fo­gal­mát. Azt fej­ti ki ter­mé­sze­te­sen, hogy a Szent­ko­ro­na-tag­ság mi­kép­pen ha­tá­roz­za meg a ma­gyar nép lel­ki éle­tét, ma­ga­tar­tá­sát… Még ar­ról a kor­szak­ról ír, ami­kor a Szent­ko­ro­na-tan va­ló­ban meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző a ma­gyar tár­sa­da­lom­ban, akár hi­vat­koz­nak rá, akár nem. Ő a mel­lé­ren­de­lés elvé­ről vall, a mellérendelésnek ar­ról az elvéről, amelyet a Szent­ko­ro­na-tag­ság közjogi fogalma határozott meg.”

Következik előbbiekből az újabb követelmény:

c/ Becsüljük meg a Szent Koronát, tanulmányozzuk méltóképpen a Szent Korona misztériumát és tanát, különösen annak figyelembe vételével, hogy a Szent­ko­ro­na-tan a Kár­pát-me­den­cé­ben képes volt igazi har­mó­ni­át te­rem­teni. Miképpen?

„A Szent­ko­ro­na-tan – írja Kocsis István – a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág nem­ze­ti­sé­gei szá­má­ra el­ső­sor­ban a megma­radásuk, nemzetiségi kibonta­ko­zásuk feltételeit biztosító jogok tiszteletben tartását ga­ran­tál­ta. Más­­kép­pen volt ez a ren­di tár­sa­da­lom­ban és más­kép­pen a pol­gá­ri tár­sa­da­lom­ban. A rendi társada­lomban a régi (kö­zépkori) szerződésekbe foglalt kollektív jogok érvényesültek. 1848, il­let­ve 1867 után a vár­me­gyei ön­kor­mány­zat léte (mely a több­ség­ben le­vő nem­ze­ti­ség aka­ra­ta sze­rint le­hetett nem­ze­ti­sé­gi), valamint a nem­ze­ti­sé­gi, illetve az is­ko­la- és egy­ház­ügyi tör­vé­nyek szavatolták a nem­ze­ti­sé­gek megmaradását, érvé­nyesülését…

A Szent Korona misztériuma és tana bonyolult kérdésköreivel ez alkalommal nincs terünk érdemben foglalkozni, de a következőkre mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet:

Miért szent a Szent Korona? Mert a Szent Koronát Istentől kapta – meghatározott céllal, meghatározott üzenettel – a magyar nemzet. Ez az üzenet az Igazsággal van összefüggésben. Az Égi Élő Igazságról, a legyőzhetetlenről van szó, arról, aki Isten Önvédő megnyilvá­nu­lása: az Isten szándékait érvényesítő legna­gyobb Erő, legszilár­dabb Hata­lom. Büntető vagy védelmező hatalom: igazságérvényesítő, illetve sze­re­tetoltalmazó. (A magyar mitológiában és népmesében az Élő Égi Igazság gyakran hadnemtőként – „hadvégzetet” beteljesítő tündérként – jele­nik meg, a magyar szépiro­da­lom­ban pedig Ő a Magyarok Iste­ne.)

A régi magyar hitvilág szerint az Élő Égi Igazság népet választ magának, aki által védekezik. A magyarságot. A régi ma­gyar küldetéstudatban a magyarság azért az Ég Népe, mert az Élő Égi Igazság akaratának méltó végrehajtója. A magyarság különleges szerepe tehát az Élő, Égi Igazság­nak a méltó szolgálata.

(A régi ma­gyar küldetéstudat központi kérdése tehát, hogy a magyarság Isten által feladatra kiválasztott nép… De jegyezzük itt meg azt is, hogy a magyar küldetéstudatban nyoma sincs annak, hogy a ma­gyar egyetlen kiválasztott népe Istennek… Egyetlen nagy feladatra ki­választott – erről szól a magyar küldetéstudat története. És az is bi­zonyos, hogy a magyar küldetéstudatban nem szerepel sem erősza­kos magyarosításnak, sem erőszakos hittérítésnek a célkitű­zése.)

Mi járult hozzá a Szent Korona misztériumának erősödéséhez az ab­ban való mélységes hiten kívül, hogy a Szent Koronát Istentől kapta a magyar nemzet? Elsősorban a következők:

A tény, hogy ha­tal­mat át­ru­ház­ni csak a Szent Ko­ro­ná­val tör­té­nő ko­ro­ná­zás­sal le­hetett.

Annak bizonyossága, hogy Magyarországot Szent István a Szűz Má­­­ria, il­letve a Nagyboldogasszony (a kettő együtt: a Magyarok Nagy­­­­­­­­­­­­asszonya) ol­talmába ajánlotta.

A Szent Korona misz­té­ri­u­mát nem kis mér­ték­ben gaz­da­gította az a hit is, hogy a Szent Ko­ro­na mint sze­mé­lyi­ség nem­csak jó­sá­gos cse­le­ke­de­tek­re ké­pes, ha­nem a szi­go­rú bün­te­tés­től sem ri­ad vissza. A ki­rály is sze­ret­ve vagy fél­ve tisz­te­li – ural­ko­dói ma­ga­tar­tá­sá­tól, kon­cep­ci­ó­já­tól, ter­ve­i­től füg­gő­en.

Fentiek a Szent Korona misztériumának a legkönnyebben fel­fog­ható kér­dései. Mi az, ami nehezebben érthető a mai ember szá­mára? Azt hisszük, szentségé­ben, misztériumában mindaz benne van, amit szentnek, misztikusnak, ti­tok­nak tekintett a magyar nemzet eszmélése óta. Tehát azt az egész titokzatos vilá­got látnunk kell, ha meg akar­juk érteni a Szent Korona titkát, ami a magyar hitvilágban, a magyar mitológiában benne van – a kezdetektől napjain­kig. Igen, a kezdetek­től napjainkig. És a Szent Korona misztériuma, szentsége a magyar keresztény életnek min­den­képpen (és felekezettől függetlenül) központi, sajátos kér­dése.

Ha a misztériuma felől közelítjük meg, akkor bizony a Szent Ko­rona a ma­gyar nemzet szent titka. A magyar nemzet fennma­radásá­nak, létének szent titka. A Szent Korona Isten gondolata a magyar létről. Magyarságról, ma­gyar küldetésről.

A Szent Korona misztériumának a tartalma koronként más. De mindig az önvédelmi ösztönnel függött össze. Sugalmazta, mit kell tennie a magyar nemzetnek legnehezebb hely­zetek­ben.

A Szent Korona tana kérdésköreiből pedig legalább a következőket emeljük ki:

A Szent Ko­ro­na a magyar államhatalom legmagasabb rangú ala­nya. Ő a legfőbb személyiség a magyar közjog bonyolult világában. A Szent Ko­ro­ná­ban egye­sül­nek a vég­ér­vé­nye­sen meg­osz­tott tör­vény­ho­zó és vég­re­haj­tó ha­ta­lom ré­sze­sei: a min­denko­ri ki­rály és a min­denko­ri po­li­ti­kai nem­zet.

A Szent Ko­ro­nát mint jogi személyt a ha­ta­lom tel­jes­sé­ge il­le­ti, tag­ja­i­nak (a ki­rály és a po­li­ti­kai nem­zet) egyi­ke sem tör­het a Szent Ko­rona egész ha­ta­l­mára, az­az telj­ha­ta­lom­ra. Igen, a Szent Ko­ro­na tana nemcsak a király, hanem a nemzet hatalmát is korlátozza. Mind a ki­rály, mind a nemzet cselekvési lehetőségeit szűkíti (és nemcsak akkor, ha a hatalom akarásáról, birtoklásáról, hanem akkor is, ha pl. al­kotmányozásról van szó), hogy mi­kép­pen a ki­rály sem, a nem­zet sem ha­tá­roz­hat­ja meg a Szent Ko­ro­ná­hoz va­ló vi­szo­nyát. Azt jelenti-e ez, hogy a Szent Ko­ro­na tana a nemzet hatalmát is korlátozza? Azt jelenti, hogy a Szent Ko­ro­na tana a nemzet cselekvési lehetőségeit szűkíti? Igen, azt jelenti. És a gyakorlatban tulajdon­kép­pen azt jelenti, hogy a nemzetnek nem áll jogában olyan hibákat elkö­vetni, amelyek létében veszélyeztetnék. Például nem áll jogában ide­gen érdekeket a nemzeti érdekek fölé helyezni.

Leg­főbb ga­ran­ci­á­ja a Szent Korona a ha­ta­lom­meg­osz­tás vég­le­ges­sé­gé­nek (itt nyilván nem a hatalommegosztás modern elvéről van szó, hanem arról, hogy a hatalomból miképpen részesedik a király és a nem­zet), az al­kot­má­nyos­ság meg­tar­tá­sá­nak.

De a Szent Ko­ro­na nem­csak köz­jo­gi abszt­rak­ció (az ál­lam­ha­ta­lom ala­nya), ha­nem élő or­ga­niz­mus. Test, mely­nek ré­szei, tag­jai van­nak. A törté­nel­mi Magyarországon tag­jai voltak mind­azok, akik ré­sze­sei lehettek a tör­vény­ho­zó és vég­re­haj­tó ha­ta­lom­nak a tör­té­nel­mi ma­gyar ál­lam­ban: a ki­rály és a po­li­ti­kai ma­gyar nem­zet: 1848-ig a ne­mes­ség, 1848, il­let­ve 1867 után szár­ma­­zás­ra és nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nél­kül az or­szág min­den pol­gá­ra.”

Ösztönözzük embertársainkat, hogy méltóképpen védelmezze és gondozza környezetét. Ezáltal nemcsak felelősségérzete, öntudata és önbecsülése erősödik, hanem ő maga megteremti annak feltételeit, hogy sajátjának, otthonának érezze szűkebb pátriáját.

Hiszünk annak a jelmondatnak az igazságában, hogy a lokálpatriotizmus az otthonmaradás egyik legfontosabb feltétele.

Aki a közösségünkből vétetett, de kivándorolt, azt nemcsak hogy nem rekesztjük ki, de mindig „hazavárjuk”, ami azt jelenti, hogy bátorítjuk a kivándoroltak részvételét itthoni közösségi életünkben – beleértve az üzleti életet is –, visszatelepedési szándékukat pedig erősítjük.

A program tehát ösztönzi és segíti a kivándoroltak itthoni befektetéseit, részvételét a privatizációban és a hazai üzleti élet minden területén.

Segíti a testvértelepülési programok tervezését és megvalósítását.

Szándékaink jelszavakba tömöríthetők: önbecsülés, önvédelem, igazságszeretet, igazságérvényesítés és szolidaritás…

„Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlatához, ugyagyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által, a maga felelősségére intézze, a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek a tiszteletbentartása mellett. A jogokat, érdekeket és kötelességeket a kölcsönös igazságosság érvényesítésével kell összeegyeztetni, rendezni és hatékonyan biztosítani, hogy az érdekelt felek jogaik sérelme nélkül illeszkedhessenek bele a nagyobb közösség életébe.”

Az Ady Endre Társaság nem avatkozik napi politikai csatározásokba! Mindent megteszünk, hogy a politika felett maradjunk. Ez nem a közönyt jelenti, hanem emberi méltóságunk megőrzését, a városi és vidéki értelmiség összefogását. Hisszük, hogy ez a járható út szellemi felemelkedésünkhöz, ezért támogatunk minden civilkezdeményezést.

„Az Attila-tisztelet rövidesen az egész keresztény világban el fog ter­jedni… Így értsük: ha megmarad a keresztény világ, akkor rövidesen vállalni fogja az Attila-kultusz újjáélesztését. Ebből indulhatnak ki: nem azoknak a királyoknak kell szobrot emelni, akik kifosztották Ró­mát, hanem azoknak, akik kifoszthatták volna, de megkímélték. Egy király foszthatta volna ki, de megkímélte: Attila. És Attila maga­tar­tásának az eszménnyé emelése által válhatna járhatóvá az út, ame­lyen elérhető a biztonságos keresztény jövendő.

Attila hallatlan tettének (győzelmét ki nem hasz­nálva visszavonul) mai megítélése kérdéséhez szeretnénk még hozzá­fűzni: aki Attila e tettének a jelentőségét nem érti meg, az semmit sem ért meg, nemhogy a szakrális fejedelem kérdését… De aki megérti, az Attila tettét a Krisztus utáni idők legnagyobb tet­tének tekinti. És gondoljunk most először is arra, hogy Attila előtt is fordított már vissza győztes had­vezér had­sereget égi parancsra, minden földi kény­szer nélkül, de utá­na már nem. Aki Attilának a parancsot kiadta, az az Élő Égi Igazság, aki Isten Önvédő megnyilat­kozása… Igen, Isten Attila jelenlétében ismét meg­nyilat­kozott, látható formát öltött – és ez a legnagyobb bizo­nyossága annak, hogy a legsorsdöntőbb hely­zetekben ismét látható alakot vesz föl, testet ölt, megnyilatkozik, érvényesíti akaratát… És ez a mai magyarság és a mai emberiség legnagyobb reménye…

Európa minden jelentős színházában be kellene most mutatni egy iga­zi Attila-drámát… Most, az új ezredfordulón… Olyat, amilyent a ré­gi magyar szak­rális színházban játszhattak. Mert arról szólna: az em­beriség, ha visszafordul a hagyományokhoz, a szakrálishoz, akkor re­ménykedhet… Akkor nem kell tovább félnie.”

„Első feladat, hogy visszaadjuk az emberi személynek azt a méltóságát, mellyel a teremtő Isten kezdettől fogva megajándékozta. Az ember, amióta kivonta magát Isten uralma alól, az élettelen dolgok és az oktalan állatok sorsára jutott…

Ezt a megszégyenítő állapotot meg kell szüntetni. Az ember Isten képmása. Jogait és méltóságát Istentől nyerte, Istennel szemben nem léphet fel igényekkel, de minden teremtett tényezővel szemben teljes értékű önrendelkezési jogok tulajdonosa, tiszteletet parancsoló határpont, Isten szemefénye …”

Az Ady Endre Társaság konzervatív értékrendet tisztelő művelődési egyesület. Zászlónk felirata:

„Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség”

„Rendkívül nehéz és lelket próbáló időszakot éltünk át, és élünk át ma is. Mégis van egy szerencsénk: az, hogy a nyomás elleni tiltakozás valahogy kiváltotta bennünk a legősibb értékeinkhez való ragaszkodást hitünkhöz, nemzetiségünkhöz, nemzetünkhöz, kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz. Ez a megtartó erő vezetett eddig is, és ez kellene hogy vezessen a továbbiakban is. Félek valamitől: a közönytől. A nyugati országokban sokszor panaszkodnak, hogy nem elmélyült a lelki élet. Itt nem a vallásos meg az egyházi életről beszélek, hanem egyáltalán a lelki életről, a lelki ember magatartásáról. Ennek a kialakításában a legnagyobb akadályt jelentő tényező a közöny. S attól félek, hogy az anyagiak felé fordulás éppen ezt a lelki közönyt fogja kialakítani sok esetben. Hogy lehet ez ellen védekezni? Azt hiszem, elsősorban a nemzeti kultúránkhoz és hitünkhöz való ragaszkodás szükséges. Reményik Sándornak van egy csodálatosan szép verse, Az ige, amely úgy kezdődik, hogy „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek”. Én ennek a versnek az első sorát úgy parafrazálnám, hogy vigyázzatok ma jól, mikor éltek. Védekezzetek a közöny ellen, védekezzetek a túlzott anyagiasság ellen, védekezzetek a pénz mindenhatóságának elismerése ellen, és forduljatok a lelki értékek, a szellemi értékek felé!”

„A hagyományőrzés jelentőségéről szólván egy különös el­lentmondásra is felhívhatjuk a figyelmet: az uralkodóvá váló liberális ideológia nem tűri meg az önvédelmi konzervativiz­must… Ez azt je­lenti, hogy csak az a nemzet számíthat támogatásra, válhat tagjává a jó­léti államok nemzetei közösségének, amelyik le­mond a hagyomá­nyos önvédelemről: nem ragaszkodik az abortusz tilalmához, nem ragaszkodik az anyaság szentségének méltó megbecsüléséhez és megbecsültetéséhez stb. Csakhogy mindazon nemzetek, amelyek lemondanak a ha­gyományos önvédelemről, szükségképpen elsorvadnak, kihalnak… Mi­­­ben is áll tehát a nagy ellentmondás? A liberális ideológiát feltétel nélkül elfogadó, azaz önvédelmi ösztönét elfojtó, azaz kivesző nem­zetek országát a jövendőben csak azon nemzetek kései utódai lak­hat­ják be, amelyek éppen azért sokasodnak, mert ahelyett, hogy megfe­lelnének a liberális elvárásoknak, őrzik hagyományaikat… Vi­lági konzervativizmus vagy vallási fundamen­talizmus híveiként? Ez most mellékes. Ami nem mellékes: az uralkodóvá váló liberális ide­ológiá­nak végül azon nemzetek utódai lesznek az áldozatai, akik elfogadják, sérthetetlennek tekintik a liberális alapelveket, és azon nemzetek utó­dai lesznek a kedvez­mé­nyezettjei, amelyek ma nem felelnek meg a liberális elvárások­nak… Elképzelhető-e ennél félel­me­tesebb ellent­mon­dás?”

Naponta érezzük, látjuk az igazságtalanságokat, az emberi szellem lealacsonyodását. De tiltakozunk az igazságtalanságok ellen, nem akarunk igazságtalanságokat elszenvedni. A hétköznapok jelentéktelennek látszó feladataiban is az igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatnunk.

Szavahihetőség, megbízhatóság, őszinteség szavaink lassan a feledés homályába merülnek. Nem engedhetjük.

„Ady kérdezte sorsa éjjelén:

Lehet-e az ember ember és magyar?

Feleltek ti, bátor, szent fiúk,

Lássuk: a világ most velünk mit akar?

Vagyunk egy szálig elszánt emberek,

Kiket tiporni tovább nem lehet.

Ha kell még én is Veletek halok,

Ha engedtek, Ti szent fiatalok.

Öt nap s öt véres szörnyű éjszaka

A csillagokba írta szentelt nevetek.

Köszönöm néktek, drága szent fiúk,

Hogy visszaadtátok a csüggedő hitet,

S a barikádok hunyó szent sugaránál

Adynak kiáltsuk szabadon ma már,

Mit az Ég falára vérrel írtatok:

Emberek vagyunk, újra magyarok!

(Dutka Ákos: Ember és magyar. 1956. november 3.)

Az Ady Endre Társaság célja: erős magyar középosztály (annyira erős, hogy nem lehet féligazságokkal megtéveszteni) kialakulását elősegíteni.

Kicsi dolgokban is nagynak kell lennünk!

Gyarapodjunk anyagiakban, de elsősorban annak érdekében, hogy lélekben naggyá váljunk!